2009. augusztus 9., vasárnap

Magyarországi küldetés 6.

Kedves zsidók!
Bizonyára észrevettétek,hogy régen írtam már. Legutóbbi kísérletünk során Ártánnyá váltam magam is 24 órára. Aztán visszahoztak, de figyelmeztettek,hogy lehet flash back...
Nos lett, nem is akármilyen! Először is a szuterénből kikecmeregtem és a közeli parkban tanyázó tinédzserekből egy közösséget szerveztem. Hogy erősítsem a szellemet, csak az lehetett a közösség tagja, aki adakozott. Pénzt, szendvicset, akármit. Aztán elszedtem értékesebb holmijaikat, illetve aki le tudta nyúlni anyukája autóját, az szállíthatott is. Egészen jól működött a dolog, nemsokára már bevételem is származott belőlük. Elkezdtem azt hinni magamról,hogy mérnök, guru és nemzetvezető vagyok. Mind a 13 srác csodált. Esténként kakapornós videókat néztem és fenyegettem a házban lakó nyugdíjasokat, illetve kitalált agresszív történetekkel szórakoztattam alattvalóimat. Amikor nagyon elszaladt velem a ló, az egyik gyerek apja lejött a térre,hogy megverjen és visszakérje a gyereke által adományozott holmikat, de ekkor elszaladtam a közösség elöl azzal,hogy most egy tárgyalásra kell mennem zsidókat alázni. Este aztán a szuterén magányában végkimerülésig rejszoltam magamat. Másnap talált rám Záhonyi Pista bácsi, aki felhívta elemért Tel Avivban. Különgéppel vittek a kórházba, több órás műtéttel távolították el rólam a rám rohadt teleszart búvárruhát. Ezután egy extra adag ártánytalanító szérumot kaptam. Most lábadozom, élvezem az új jakuzzimat, amit Elemér szerzett be és a Magyarországról elszívott termálvízzel töltött fel. Kérdeztem,hogy nem lehetne e a Széchenyi fürdő vizét is elhozni, mert nagyon megkedveltem, Elemér biztosított,hogy arra is sor kerül, legyek türelemmel.
Most pihenek, de nemsokára visszatérek Judapestre, mert lesz valami rudolf Hess emléknap, amiről nem akark lemaradni, állítólag Európa szemete itt lesz és egy live retard náci show keretében felvonulnak valahol.
Addig is legyetek jók és ahogy megbeszéltük, épüljetek be a legújabb MLM rendszerbe önköltségi áron!
Shalom.
A ti Feritek.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.